Fogtak kedden egypár autótolvajt (rendőrségi videóval)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói elfogtak egy orgazda és egy autótolvaj-párost is, írta a police.hu.
A 48 éves szigetszentmiklósi H. Richárd és társa, az 57 éves vecsési Sz. Ferenc azért ment Kispestre, hogy egy korábban a  II. kerületből ellopott autót elvigyen. Sz. Ferenc kitette a társát, hogy az majd a lopott autóval megy utána, ekkor léptek közbe a nyomozók. H. Richárd megpróbált elszaladni, a másik férfi az autóval elhajtani a rendőrök elől, de a helyszín közelében mindkét elkövetőt utolérték és elfogták. Kiderült, hogy lopott autó rendszámát már korábban le is cserélték, mivel a tettenéréskor már nem az eredeti rendszám volt a járművön.

Pár órával később, a XI. kerületben egy autótolvaj-párost is tettenértek. A 35 éves pilisszentiváni Zs. Tamás és társa autóval érkezett a Köbölkút utcába, ott felnyitottak egy parkoló autót, és a jármű védelmi rendszerét kijátszva beindították. A 42 éves pilisvörösvári F. István elhajtott a gépjárművel, a társa meg utána ment a saját autójával. A nyomozók a lopott autót az I. kerületben, egy zsákutcában, üresen találták meg. A Bűnügyi Bevetési Osztály kollégái Zs. Tamást az I. kerületben megállították és elfogták. Társát utána a lakásán fogták el.

Van videó is:

0 Megjegyzések

Hirdetés