Időjárás:Időjárás

Új margitszigeti stadion: az ivóvízbázist is veszélyezteti

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök csütörtökön azt a törvényt, amelyet a budapesti Hungarian Open ATP World Tour férfi tenisztornához szükséges margitszigeti stadion megépítése érdekében fogadott el múlt héten a parlament.

Áder János az Országgyűlés honlapján közzétett levelében azt írta: álláspontja szerint a hatástanulmányokkal nem igazolt, kellően elő nem készített, az érintettekkel nem egyeztetett törvény garanciák nélkül enged eltérést számos jogszabálytól, veszélyezteti a Margitsziget természetvédelmi és kulturális örökségi jellegét, valamint az alatta lévő ivóvízbázist. 

Az államfő levelében hivatkozik a törvényre, amelynek szerinte több ponton nem tesz eleget a jogszabály, amelyet február 19-én egyéni képviselői indítványként nyújtott be Szűcs Lajos fideszes képviselő, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke és amelyet február 20-án kivételes eljárásban tárgyalt és fogadott el a Ház.

Áder János az észrevételei között jelezte azt is, hogy a Margitsziget érintett ingatlanjain kulturális örökségként védett műemlékek állnak, a többi között a Ferences templom és kolostor romjai, a Premontrei templom és kolostor romjai, a Domonkos apácák kolostorának romjai, a Palatinus strandfürdő, a víztorony és a Nemzeti Sportuszoda. A Margitszigeten van tizenegy parti szűrésű ivóvízkút is és alatta jelentős ivóvízbázis, valamint egy ásványvízkút. 

Nem volt előzetes hatásvizsgálat, elmaradt a törvénytervezet véleményeztetése, és nem történt egyeztetés a Margitszigetet közvetlenül igazgató fővárosi önkormányzattal sem. 
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Cat-3

loading...
Powered by Jasper Roberts - Blog