Időjárás:Időjárás

Szülinap a Madárfészek Ökölvívó Akadémián

Újabb élményajándékához talált támogatót az Újpesti Cseriti. Március 22-én, a Madárfészek Ökölvívó Akadémiával közösen születésnapi zsúrt szerveztek egy újpesti kislánynak. A program különlegessége, hogy az ünnepelt szülei, testvérei és barátai is meghívást kapnak, így családi körben tölthetnek el egy kellemes délutánt.

- Örömmel költöztünk Újpestre és szeretnénk a város mindennapjaiban részt venni- mondja Kléner Katalin, a Madárfészek Ökölvívó Akadémiát és az annak otthont adó Pozsonyi úti, egykori Halassy- sportközpont épületét is üzemeltető alapítvány elnöke.

Az akadémia szívesen lett állomása a jótékonysági csoport élményajándékainak és ingyenesen biztosít 1-2 óra tekézést a Cseriti szervezésében érkező vendégeknek. Az első ünnepelt, Molnár Ágnes, Gigi, családja és barátai kíséretében kíváncsian fedezte fel és vette birtokba a lufikkal díszített tekepályát, majd izgatottan vágta fel tortáját, természetesen Halász Judit Boldog Születésnapot! című dalának éneklése után.

- A sport mellett más rendezvények, kezdeményezések iránt is nyitottak vagyunk, szívesen segítünk bármiben - tudjuk meg a terveket. - Értesültünk az Újpesti Cseriti programjairól, többek között arról is, hogy az általános iskolás, nehéz sorsú családok gyermekei minden hónapban a Maki Játszóházban tarthatják születésnapi zsúrjukat. Mivel az épületünk kiváló lehetőséget nyújt családi, baráti találkozókra, mi is szívesen látunk születésnapos gyermekeket a Madárfészekben. Kicsiket és a játszóházból már kinőtt, tini korosztályt egyaránt - emelte ki Kléner Katalin.
Megosztás a Google Pluson

Cat-3

loading...
Powered by Jasper Roberts - Blog