Időjárás:Időjárás

DÉLI ÁRAMLAT

Magyarország megerősítette elkötelezettségét a Déli Áramlat megépítése mellett
A Déli Áramlat gázvezeték európai szakaszával megteremti az országok között eddig hiányzó összeköttetéseket, és hozzájárul az egész közép-európai régió ellátásbiztonságának erősítéséhez. A Magyar Kormány kiemelt jelentőséget tulajdonít a beruházás megvalósításának, hiszen a projektnek az energiapiacok fellendítésén túl a megtermelt GDP és a foglalkoztatás növelése révén fontos szerepe lehet a gazdasági válság hatásainak enyhítésében is – fejtette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a South Stream: The Evolution of a Pipeline c. konferenciát megnyitó beszédében, 2013. november 18-án, Budapesten.
A korlátozott infrastrukturális összeköttetések miatt más közép-európai országokhoz hasonlóan Magyarország számára is nagy kockázatot jelentenek a földgázszállítás időszakos fennakadásai. A Magyar Kormány ezért határozottan állást foglal a nemzeti mozgásteret korlátozó helyzet változtatása mellett. Az Országgyűlés által elfogadott Nemzeti Energiastratégia minden olyan kezdeményezést támogat, amely hozzájárul a szállítási források és útvonalak számának bővítéséhez.
 
„A Déli Áramlat kiépítésének terve egyedülálló a számos, hasonló célokat kitűző ötlet között az erőteljes politikai támogatást és a résztvevő vállalatok elkötelezettségét tekintve is. Örömmel állapítom meg, hogy a gázvezeték magyarországi szakaszának előkészítése jó ütemben halad. A projektet a Magyar Kormány a kivitelezés felgyorsítása érdekében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította.” – mondta el Németh Lászlóné.
A fejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy Oroszország az energiaügyek területén továbbra is kiemelt stratégiai partner, Magyarország arányait tekintve az orosz földgáz legnagyobb felvevőpiaca Közép-Európában. A földgáz tiszta hagyományos energiaforrásként a klímaváltozás elleni küzdelem jelentős eszköze lesz a következő évtizedekben. A Déli Áramlat projekt lehetőséget teremt a fizikai akadályok leküzdéséhez és a magas szintű környezetvédelmi, biztonsági előírásoknak való megfeleléshez szükséges tudás, szakértelem és technológia átadására, megosztására is.
A tárcavezető közös munkára hívott fel a projekt megvalósítása előtt álló akadályok mielőbbi együttes elhárítása, a mindenki számára elfogadható, az uniós energiapolitikához illeszkedő megoldás kidolgozása és egy szoros, tartós partnerség kialakítása érdekében.
Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár az Európai Unió mielőbbi bekapcsolódását sürgette az Oroszországgal halaszthatatlanul lefolytatandó energetikai témájú egyeztetésekbe. Mint mondta: Közép-Európának azonnali megoldásra van szüksége az ellátásbiztonság növelése érdekében. A tervezett nemzetközi infrastruktúrafejlesztésekkel versenyképes méretű gázpiac jöhet létre a régióban. A transzparencia növelése csökkentheti a gázpiac fejlesztési lemaradását a villamos energia piaccal szemben.
A Déli Áramlat konferenciasorozat budapesti állomásán Szófia, Belgrád, Milánó és Ljubljana után ötödször találkoztak az érintett országok kormányzatainak, energetikai szektorainak és tudományos életének képviselői. A találkozón felszólalt Anatolij Janovszkij orosz energiaügyi miniszterhelyettes, a záróbeszédet a korábbi spanyol miniszterelnök, José María Aznar tartotta.
(Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - Kommunikációs Főosztály)

-----------------------------------------------------------------------------------------

(Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))
Megosztás a Google Pluson

Cat-3

loading...
Powered by Jasper Roberts - Blog