Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Sziget Fesztiválköztársaság – Emigrálj te is

Sziget Fesztiválköztársaság – Emigrálj egy hétre!
Dacára az érzékek közvetítette bizonyítékoknak jószerivel az idén is lesz nyár, és Sziget fesztivál is, amely mellékesen húszéves születésnapját is megünnepelheti augusztus 5-12 között.

Koncepcionális, formai és tartalmi újításokat ígérnek a szervezők erre a hétre, többek között megalakul  a Sziget Fesztiválköztársaság, tovább szépül a rendezvény és új programelemek is gazdagítják a kínálatot.

A Koncepció – megszületett a Fesztiválköztársaság

Nagyjából napra pontosan 20 éve történt. Egy híres magyar zeneszerzőről elnevezett utcában (Erkel Ferenc), egy híres magyar költő egykori lakásában (Arany János), egy ismert magyar dalszerző, énekes, költő (Müller Péter Sziámi) megfogalmazott néhány szlogent egy akkor körvonalazódó rendezvénnyel kapcsolatban. „Kell egy hét együttlét”, „Világegyetemisták találkozója” és „A Szigetország, ahol mindent szabad, de semmit sem muszáj”. Ezzel a három jelmondattal próbálták meg leírni azt a rendezvényt, amiről akkoriban egy lelkes baráti társaság álmodozott. „A szabadság mindig is kulcsszó volt nekünk, s ha akkor még nem is tudtuk, milyen egy „igazi” fesztivál, azt gondoltuk, éreztük, hogy csakis olyan lehet, ahol ez emberek kényszer és kötöttség nélkül, a hétköznapok nyűgeit maguk mögött hagyva, boldogságban, békességben tölthetnek együtt egy egész hetet” – emlékszik vissza Gerendai a kezdetekre. „De az önfeledt nyaralás mellett másmilyen szabadságélményt is akartunk nyújtani az akkori fiataloknak, ez pedig a választás szabadsága” – folytatja a Sziget-alapító. „Egy olyan közösségi helyet terveztünk, ahol, megtalálható minden, ami szemnek és fülnek ingere és persze szájnak és testnek, hiszen azt terveztük, hogy ez az egy hét együttlét egy felejthetetlen élményt nyújt majd az érkezőknek minden téren egyaránt. Azt mondtuk, hogy a Sziget nem csak egy fizikai értelmében önálló földdarab, hanem a kivonulásunk szimbóluma. Egy önálló szigetország, egy városállam, a „Szabadság Szigete”, ami egy hétre kinő a semmiből és aztán újra eltűnik a föld színéről.

 Időközben generációk nőttek fel, s azóta több mint 6 millióan próbálhatták ki személyesen, hogy ha valaki átlépi a Sziget határait, akkor valóban olyan, mintha egy önálló országba érkezne. A külvilághoz képest valami egészen más, egy sokkal szerethetőbb és élhetőbb világ fogadja a látogatót. Létrejött tehát a Sziget, ami tényleg egy önálló földrész, egy K-hídon túli világ, ahová belépve magunk mögött hagyjuk a hétköznapok nyűgeit és belevetjük magunkat egy vibráló élményhömpölybe.

Gerendai szerint a csapat most ismét az álmodozás világába lépett, s megjelent előttük a „fesztiválköztársaság” a „szabadság szigete”, ami már ránézésre is különbözik a a valódi országoktól, vagy más rendezvényektől, ahol különleges installációk, világítások, szobrok és számtalan egyéb meglepetés, látványosság örvendezteti meg a látogatókat. Így születőben van egy olyan képzeletbeli ország, ahol mindenki otthon érezheti magát, ahol „mindent szabad és semmit se muszáj”, ahol a sokszínű, nemzetközi forgatagban mindenki megtalálhatja a számára kedves programokat.”

A 2013-as tehát„hivatalosan” is magalakul a Sziget Fesztiválköztársaság, amire eddig is úgy funkcionált, mint egy ideiglenes városállam saját szabályokkal, sajátos kultúrával, önálló fizetőeszközzel, egy fizikailag is elkülönülő szigeten, egy világváros közepén, de most mindez  határozottabb megfogalmazásban lesz jelen…, címerrel, zászlóval.
Gerendai kiemelte, hogy a Fesztiválköztársaság „működési modellje” az anarchoszindikalista bázisdemokrácián alapszik, egy vezető nélküli demokratikus működési forma, ahol a társadalom minden tagja, legyen őslakos vagy bevándorló, ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik.

A Látvány – End Show és a többiek…

Idén úgy döntöttek a szervezők, hogy az eddigieknél még nagyobbat álmodnak és az egész Szigetet egy művészeti alkotássá igyekszenek felfejleszteni. Ennek érdekében a látványvilágot teszik a fejlesztések központi tematikájává. A Sziget ezen a nyáron olyan installációkra, szobrokra, világításokra helyezi a hangsúlyt, melyek kulturálisan is értelmezhetők. Az idei Sziget, ha úgy tetszik, még egy lapáttal rátesz az „élményfesztivál” koncepcióra.

Ennek egyik leglátványosabb eleme lesz a Szigeten – most először – az ún. End Show. Az End Show – mint nevéből is látszik – a Sziget egyhetes élményhömölyére a fesztivál utolsó estéjén teszi fel a koronát. Vasárnap tehát a Nagyszínpad előtt, főműsoridőben egy rendkívül látványos vetítéssel, tűzijáték-, fény- és lézer show-val búcsúzik az idei Sziget. A pirotechnikai és fényeffekteket gazdagon felhasználó záróbuli zenei kíséretére a szervezők a világ első számú DJ-jét, David Guettát kérték fel, aki élőben szolgáltatja majd a zenei aláfestést.

Az „élményfesztivál” hangulatát erősíti majd az éjszakai világítások bővítése az idei Szigeten. A fák egy része karácsonyfaizzó „ruhát” kap, s jelentősen bővül a lampionok száma is.  Idén is lesz Disco Erdő, a Sziget Nagyszínpadhoz közeli erdős területén a fákat különböző „diszkófények”, fénygömbök és stroboszkópok világítják meg, különös hangulatot adva a természetnek.  És újítás a Szigeten a Para Erdő, a K-híd bejárat utáni baloldalon lévő fás részen egy működdel elárasztott és speciálisan megvilágított erdőben lehet majd barangolni, borzongani.

Új programok, helyszínek – Sziget Beach-től a Color Partyig

A Sziget Fesztiválköztársaság köszönhetően a Duna vízminősége jelentős javulásának az idei évtől immár saját szabadstranddal is bővül. A Sziget Beach természetesen kiépített infrastruktúrával és vendéglátással sőt, esténként a távol-keleti Full Moon Party-k hangulatával várja majd a vendégeket.

Nem új, de a tavalyinál lényegesen méretesebb lesz a Sziget Eye. Az idei óriáskerék átmérője 20 méterrel lesz nagyobb.

A Sziget nem csupán zenei, hanem összművészeti programok és események sokasága is, lesz  Nagy Utcaszínház sok meglepetéssel, kis utcaszínház színes produkciókkal s a Szigeten jönnek-mennek majd a mesebeli figurák

A Kelet-Európa Vurstli idén is a már megszokott játékossággal fogadja az emigrálni vágyókat, akik időutazást tehetnek a 60-as, 70-es évek hippi korszakba.
A Romkocsma negyed, Budapest idegenforgalmi unikuma is kitelepül az idei fesztiválra. Ír Kocsma Színpad és a nagy elődök zenéjét idéző és azoknak tisztelgő Tribute zenekarok színpada ismét fellelhető lesz a Szigeten, akár a kibővített Colosseum és még sok minden más is

Kedvezmények

1 óra 1000 Ft – Sokan már nem is tudják és sokan még nem tudják, hogy mennyit fejlődött, illetve milyen lett mostanra a Sziget. Azoknak, akik régen voltak és a változásra kíváncsiak, illetve azoknak, akik még nem voltak, de szívesen belepillantanának, egy új belépőjegy típust vezetnek be a szervezők. Akinek a szolgáltatója lehetőséget biztosít, mobiltelefonos vásárlással idén alkalom adódik 1000 forintért venni limitált időre érvényes ún. „visitor” jegyet a Szigetre. Az 1 óra időtartamra szóló látogatójegy alkalmat nyújt arra, hogy megnézhessük, milyen és mennyit változott a fesztivál küllemében. Akik pedig kedvet kapnak és úgy döntenek, hogy maradnának tovább is, azoknál az első óra elteltével automatikusan a már korábban bevezetett mobil percdíjas tarifa lép életbe. Ez a lehetőség továbbra is él majd, tehát annak, aki nem kíván egy teljes napot kint tölteni a Szigeten, hanem mondjuk csak kedvenc zenekarának koncertjére jönne ki. A felhasználó a bejáratnál mobiltelefonjával aktiválja a rendszert és a végén annyit fizet, amennyi időt eltöltött a Szigeten.

Diákoknak idén is él az elmúlt években nagy sikernek örvendő kedvezményes bérlet tarifa. A csoportba szerveződő diákok akár 50%-os kedvezménnyel juthatnak hetijegyhez a Szigetre. És szintén féláron juthat be, de napijeggyel, aki este 11 óra után váltja meg az aznapi jegyét, amivel másnap reggelig lehet bent tartózkodni. Népszerű kezdeményezés immár két éve, az ún. CityPass, melynek megváltásával, az ingyenes tömegközlekedés mellett Budapest számos intézményét is kedvezménnyel lehet meglátogatni. Idén ez a szolgáltatás is él tovább.