Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Teljesen megújulhat néhány éven belül a Lánchíd

A Margit híd után a Lánchíd lehet a következő dunai átkelő a fővárosban, mely nagyobb felújításon eshet át. A tervek szerint a Lánchíd rekonstrukciója legkésőbb 2015 elején kezdődhet meg, és 10 milliárd forintba kerülne.

Kritikus állapotba került a Lánchíd állapota, így elkerülhetetlenné vált a felújítása - értesült a Népszabadság. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közelmúltban készített tanulmánya szerint Budapest egyik legimpozánsabb átkelőjén utoljára 10 éve végeztek el komolyabb korszerűsítést, mára azonban egyértelművé vált, hogy teljes felújításra szorul a híd. A tervek szerint a szigetelések, a dilatációs szerkezetek és a lánckötegek cseréjén túl szükségessé vált a járda és az úttest burkolatának felújítása, továbbá a korrózió elleni védelem jegyében is intézkedéseket kell tenni. Mindemellett bicikliút kialakítására is sor kerülhet.

A Lánchíd komplex rekonstrukcióját célzó program várhatóan 2014 végén vagy 2015 elején kezdődhet meg, a munkák pedig nagyjából egy-másfél évig tartanak majd. A 10 milliárd forintos beruházás ideje alatt a forgalmat a környező hidakra, vagyis a Margit hídra és az Erzsébet hídra terelnék át.

Nincsenek megjegyzések