Időjárás:Időjárás

Öten debütálnak az idei Bohémélet-sorozatban

Fotó: Éder Vera
Az operarajongó közönség egyik legkedveltebb előadása, a Bohémélet, minden évad téli slágere. A kis varrólány szerelmi története és tragédiája immár hetvennégy éve Oláh Gusztáv mesés díszleteiben elevenedik meg a Magyar Állami Operaházban. Az originális színpadképet az idei évadra átfestették, felújították a dalszínház festőműtermében. A december 23-án induló sorozat nyolc előadása azonban nemcsak látványában frissül.
A Puccini-opera szerepeiben négy fiatal énekes debütál,Halász Péter, az Aacheni Operaház és az Aacheni Szimfonikus Zenekar első karmestere pedig december 27-én vezényli először a Bohéméletet a budapesti Operaházban.
A női főszerepben Pasztircsák Polina mutatkozik be december 23-án. Budapesten Mimi szerepében áll először színpadra a szopránénekesnő, akit az olaszországi Centro Universale del Belcanto növendékeként Mirella Freni oktatott, majd 2010-ben a Conservatorio di Girolamo Frescobaldi intézményében szerzett diplomát. Szintén 23-án, a sorozat első előadásán, Colline-ként mutatkozik beSebestyén Miklós, akit a budapesti közönség az idei évadban Sparafucile (Rigoletto) és Masetto (Don Giovanni) szerepében már üdvözölhetett. Sebestyén Miklós Zürichben és Münchenben folytatott felsőfokú zenei tanulmányokat – a közeljövőben pedig a New York-i Metropolitan produkciójában, a moszkvai Bolsoj Színházban, Düsseldorfban és Lipcsében lép színpadra.
Szegedi Csaba, a Magyar Állami Operaház legfoglalkoztatottabb fiatal baritonja, számos sikeres bemutatkozás és A sevillai borbély (Figaro) sikersorozata után ezúttal Marcello, a festő alakját kelti életre a Bohéméletben, először december 27-én, majd további öt előadásban.
Musetta szerepében a Szegedi Tudományegyetem friss diplomás énekművésze, Bobanj Rebeka mutatkozik be január 6-án. A fiatal koloratúrszoprán további két előadásban, 11-én és 14-én is színpadra áll, mint a kissé ledér, ám végtelenül érző szívű nőalak megformálója. Bobanj Rebeka mindhárom előadásábanTokody Ilona partnereként léphet színpadra a Magyar Állami Operaházban.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Cat-3

loading...
Powered by Jasper Roberts - Blog