Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Az ISTENI BUÉK - Bízzuk Újra Életünket Krisztusra! - 1


Kedves Testvéreim!


Szent Család ünnepe van, ilyenkor Anyánk, az Egyház szeretné figyelmünket tudatosan a családunkra irányítani. Én is szeretettel gondolok drága gyermekeinkre, szeretett munkatársainkra, támogatóinkra, mind a nagyszülőkre, mert nélkülük elképzelhetetlen a sorsunk, fent maradásunk. A mai Szentmisét e Nagycsaládért ajánljuk fel!

Szent Ferenc Atyánk, az alapítvány által egy csodálatos Nagycsaládot hozott létre. Az elmúlt közel húsz évben - a papírok szerint - 38oo gyerek élvezte vagy élvezi családunk támogatását, szerető jóságát. Jelenleg 65 helységben több, mint kétszázötven munkatársunk oktat és nevel közel 23oo gyermeket. És ki merné megsaccolni, hogy az elmúlt húsz évben hányan és kik mondtak el egy-egy fohászt, imát gyermekvédelmi közösségünkért, segítették tudásukkal, anyagiakkal, jósággal, hogy életben maradjon és növekedjen szolgálatunk, hogy az ajtóinkon kopogtató, segítséget kérő gyerekeknek, családoknak igent tudjunk mondani?

Sokan, sokszor nekem szegezik a kérdést: a család hogy van?! Úgy gondolom, könyvet lehetne írni egy ilyen kérdésre. A választ mindenképpen visszatekintéssel kezdeném. 2o11 a számok tükrében is egy sikeres év volt. Sikerült minden helységben megőriznünk a családjainkat, sőt két új bentlakó otthont is be tudtunk indítani Gyergyószentmiklóson és Kászonban. Madéfalván egy új napközi otthon indult. Mindhárom új ház, a meglévőkkel együtt szépen működik, fenntartható pályán mozog. A házakban a gyerekek létszáma a számunkra is érezhető gazdasági krízis ellenére nem esett vissza, anyagi okok miatt egyetlen gyerekünktől sem kellett megválnunk. Persze egy intézetben nemcsak a darabszám számít, a gyermeknevelés, a jellemformálás nem könyvelés és statisztika. A főkérdés az, hogy a munkatársakat, a gyermekeket milyen lélek hatja át. Igen, munkánk eredményességét abban mérhetjük le, hogy mennyire sikerül haladnunk azon az úton, melyet Jézus Krisztus állított elénk, mikor azt mondotta: "Legyetek tökéletesek, mint a mennyei Atyám!" Célunk felnőtt, nagykorú, a jéghátán is megélő, becsületes, tisztességes, jó keresztény magyar emberek nevelése. Sikerült ezen az úton előbbre jutni? Úgy érzem, hogy erre a kérdésre is igennel válaszolhatok, habár alázattal tudomásul kell vennünk, hogy a nevelőnek az a feladata, hogy feltárja a gyermek és a fiatal előtt a holnapba vezető utat. Szélesre nyissa az ajtót, segítse, lelkesítse őt a haladásban, de a verejtékes, sorjázó lépéseket mindenki maga kell megtegye. Igen, az asztalt mindenkinek becsülettel, bőséggel megterítettük, de hogy erről a svédasztalról ki, mit és mennyit vesz, azt mindenki maga dönti el. Kérdezhetnénk, hogy milyen étvágya van ilyen értelemben a Nagycsaládnak? Hát erre a kérdésre is ahány tagja van a családunknak, annyiféle választ kellene adni. A legtöbben szépen fejlődnek, haladnak, öröm, büszkeség velük együtt élni, dolgozni. Vannak, főleg kamaszok vagy kamaszkodó felnőttek, akik keresik a helyüket, húzogatják a fiókokat, belekóstolnak ebbe is - abba is, de céltudatos, kitartó kemény munkára nehezen szánják el magukat. Biztos, hogy a nagyvilág háborgó hullámverését nehezen tudják kivédeni házaink falai. Sajnos néhányan - legalábbis mi felnőttek úgy látjuk - e felgyorsult világban, nagyon is gyorsan, hebehurgyán döntenek saját jövőjükkel kapcsolatosan. Biztos, hogy Isten nekünk nem az ítélkezés, hanem a szeretet parancsát adta, így mi azokat is, akik szárnyat bontanak és idő előtt elrepülnek, hogy családot alapítsanak, munkába álljanak, kisebb testvéri szeretettel elfogadjuk. Nem szeretnénk, ha házaink ketrecek lennének, hol erővel, fortéllyal tartjuk bent a növendékeket. A mi szimbólumunk a nagy fa, melyre az ég madarai leszállnak, önszántukból fészket raknak, és ha jónak látják, tovább repülnek. Igen, szeretnénk egy biztonságot jelentő nagy fa lenni, mely mindig elérhető az ég madarai számára!


Kihívások 2o12-re?

Három éve nincs szakoktatás Romániában, mindenkinek kötelező elméleti vagy szaklíceumba iratkozni. Sajnos ezek a líceumi osztályok nagyon elcsúsztak elméleti irányba. Napi 6-8 órát sokan nem képesek figyelni, a másnapra való felkészülést sem vállalják becsülettel, így több nagyszerű fiatalunk is csak a kényszerpályán botladozik. Németországban a diákok fele szakmát tanul. Gondolom, hogy nálunk is, a nyolc osztályt végzettek felét legalább megélhetést biztosító inas és szakmunkásképző felé kellene irányítsuk. Ennek a lépésnek a konkrét kivitelezése jelenti a következő év prioritását. Biztos vagyok benne, hogy ha a szakoktatás újból beindul, akkor azok a diákok, akik tudatosan az elméleti oktatás mellett döntöttek, a megváltozott körülmények között eredményesebben fognak küzdeni céljaik eléréséért.

A másik - szintén a felnövekvő réteghez kapcsolódó - gondunk: a munkahelyteremtés. Sajnos nagyon leállt a munkaerő-piac Erdélyben. Mostanáig a nagyra nőtt gyerekeinket keresték és elvitték a vállalkozók, mihelyt befejezték az iskolájukat. Most a megnövekedett igények mellett azt látom, hogy a legtöbb vállalkozó új munkatársakat nem vállal. Nagy a csábítás külföldről, félő, hogy legügyesebb fiataljaink csoportosan elmennek. Többen már útra keltek és sajnos óhatatlanul hatással vannak az itthon maradottakra is. Látjuk a sokféle krízis által megbolygatott világunk kapkodását, sajnos ez ránk is hatással van.

Pozitív kezdeményezésként élem meg azt, hogy néhány házunkban elkezdtek gazdálkodni, különféle tevékenységeket felvállalni: pl. Gyimesben nyuszit tartanak, Szárhegyen lovastáborokat szerveznek, Csíksomlyón Mária kertet, lelkigyakorlatozó központot indítanak be, Szalontán, Torockón, Dózsagyörgyön kemencét építenek, működtetnek, Kovásznán, Szászvároson szép veteményes kertet gondoznak, hogy csak néhányat említsek a sok- sok kezdeményezésből. Fontos lenne, hogy ezek és a régebbről működő kezdeményezések, pl. a dévai tehenészet, szovátai anyagozás a gyermekek bevonásával újabb lendületet vegyen. Szerintem muszáj, hogy a rengeteg elméleti oktatás mellett a gyerekek a kétkezi munkának a szépségeit, örömeit és miért ne a nehézségeit is megtapasztalják. A közösen végzett becsületes munka sikerélménye segíthet az oktatási, nevelési céljaink elérésében. Amennyiben ezt a hivatalos iskolahálózat nem biztosítja, akkor a házak maguk kell ezeket a célokat kitűzzék és valóra váltsák. Az önfenntartó, saját életét, jövőjét kézbe venni tudó fiatalok nevelése a cél, ezért nem elégedhetünk meg az iskolák által feltálalt elméleti tananyag elsajátításával, hanem a megkezdett úton bátran tovább kell mennünk. Nekünk is, akárcsak a fecske-anyának az a célunk, hogy a nagyra nőtt, megerősödött fióka saját szárnyán képes legyen bejárni a világot, magának egzisztenciát tudjon teremteni, és bárhonnan visszataláljon testvéreivel szülőföldjére.



Szeretettel, bizalommal, csaba t.
(Böjte Csaba levele Polgár Juliannához és sok más barátunkhoz is)

Nincsenek megjegyzések